III. Várfürdő Félmaraton és Váltófutás – 2011 Gyula

III. Várfürdő félmaraton és váltófutás

Harmadik alkalommal került megrendezésre a “Fuss a sérült gyermekekeért” Várfürdő Félmaraton és Váltófutás Gyulán. A jótékonysági sportnap bevételéből a sérült gyermekek gyógykezelését támogatta a az Összefogás a Sérült Gyermekekért Közhasznú Egyesület. A gyulai önkormányzat 600 000 Ft-al támogatta a rendezvényt, a Gyulai Várfürdő a már megszokott módon biztosította a térítésmentes belépést a rendezvényen résztvevőknek. Ebben az évben már több mint ötszázan neveztek az eseményre. A verseny érdekessége, hogy már nem csak Gyula belvárosában, hanem a fürdő területén is vezetett egy 900 méteres szakasz. A futás minden kategóriagyőztese, valamint a kerekesszékes , sérült versenyzők egyéni díjakat kaptak.

A félmaraton egyben a “Fogaddel, fogadj el” országos kampány nyitórendezvénye volt. Ez a programsorozat a fogyatékkal élők mindennapjait mutatja be egy speciális kamion segítségével. Mindenki aki a távokat teljesítette, pólót, érmet, ajándékokat vihetett haza. Ebben az évben először két új kategóriát is indítottak, akik különdíjat kaptak a legjobb pedagógus egyéni és váltó félmaratonban. 

2011-es eredmények

2011-es rendezvény képekben

Eseményről megjelent cikkek

Dr. Görgényi Ernő honlapján megjelent cikkek:

Cikk 1.

Cikk 2.

Várfürdő honlapján megjelent cikk

Gyula város honlapján

 

Szólj hozzá!

Page Reader Press Enter to Read Page Content Out Loud Press Enter to Pause or Restart Reading Page Content Out Loud Press Enter to Stop Reading Page Content Out Loud Screen Reader Support